2010. augusztus 3., kedd

Madaras narancs színű táska



Találtam egy gyönyörűséges apró mintás fekete anyagot a fekete-fehér csíkos mellett az IKEÁBAN, ezt a fazont, anyagot és táska formát már korábban is felfedeztem Meskán és nagyon megtetszett, nem teljesen ugyanaz, hisz csak egy képet láttam - úgyhogy remélem az ötlet tulaja nem bánja és amúgy sem kívánok versenytársa lenni és értékesíteni.
Maga a táska a szokásos módon készült két téglalap alapú dekorvászonnak a két kis alsó sarkát kivágtam négyzetre és ezeket varrtam össze. bélése ugyanígy készült. Belsejébe egy kis nyitott zsebet is készítettem. A felső narancsos rész egy vastag pánttal készült, amit először egy gumis, húzott, organza szalaggal majd a gumis részt eltakarva egy szatén szalaggal díszítettem. A pánt egyik felét a dekorvászonból, a másikat pedig a bélésből vartam. Szerintem szépen kiegészítik egymást. :)
Végül egy narancs szatén masnival tettem még bohokásabbá a képet :D
Ez a táska meglepetésnek készült a táskáim és apróságaim egyik legnagyobb "rajongójának" aki hihetetlenül hisz bennem, remélem kiérdemlem.

1 megjegyzés:

  1. hát hogy magyaros legyek...gigalájk:D <3
    nagyon nagyon tetszik,és már alig várom,hogy élőben is megcsodálhassam:)

    VálaszTörlés